Egy ateistában jobban megbízom mint 1000 hívőben. Egy jó ateista erkölcsileg, agyilag magasabb szinten áll sokszor, a számtalan vallásos isten hívő emberhez képest. Sőt, ha egy szent embert keresnék, akkor én azt mindenképen az ateisták között kutatnám. Az oka nagyon egyszerű. A vallásost nem érdekli, hogy olyan dolgot követ és mond valódinak, amit nem tud bizonyítani, olyan dolgot ami finoman szólva is bizonytalan. Ha a gondolkodása vagy mondjuk az erkölcse mindezt simán elfogadja, akkor bizony esélyes, hogy ugyanígy, az életben bármilyen más dolognál is fittyet hány a józan észre, hogy a csalást és a hazugságokat kövesse, mi több hirdesse is azt. Az ateistában viszont képes megszólalni a józan ész vagy egy magasabb szintű erkölcs, hogy álljunk csak meg egy pillanatra! Higgyem igaznak azt, amit semmi nem bizonyít és másokat is erre buzdítsak? De hiszen ez voltaképen ugyanaz mint amikor pl. egy bármilyen pitiáner csaló becsap és megvezet másokat. Attól még semmenyivel sem leszek jobb a csalónál, hogy ha nem törődve semmivel, még el is hiszem a saját hazugságomat.
Mondok egy másik példát. Tegyük fel, hogy van egy olyan vallás, amelynek az alapja az, hogy egy láthatatlan és megfoghatatlan űrhajó lebeg a házam fölött. Ennek a vallásnak az élére 2 ember esélyes mint fő fő pápa, én és egy másik ember. Én hajlandó vagyok gondolkozni azon, hogy létezik-e egyáltalán ez az űrhajó. Tudom azt, hogy soha senki nem tudta bebizonyítani a létezését. Tudom azt, hogy ha ennek ellenére biztosnak állítom be a létezését, akkor voltaképpen hazudok, így hát lemondok arról hogy hirdessem ezt a vallást. A másik ember viszont elfogadja és pápa lesz. Mert őt egy bizonyos szintig nem érdeki, hogy igazat beszél-e vagy sem, nem érdekli hogy valódi mélységében nem törődik sem a logikával sem az erkölccsel, nem érdekli hogy milliárdokat vezet félre. Örül a ranggal járó pénznek és hatalomnak, az esetleges bűntudatát pedig enyhíti azzal, hogy a vallás nevében jó dolgokat is tesz, ételt oszt a szegényeknek stb.
Durván 2 nagy csoportra oszthatóak a vallásos emberek, vannak akik komolyan elhisznek szinte bármit, és akik látják hogy sok minden csak mese a vallásukban, de ennek ellenére követik. Képzeljük el azt, hogy olyan munkára kell ember, ahol nagyon magas szinten kell gondolkodni és cselekedni is, ahol nagyon őszintén és tisztán kell látni mindent, ahol mindenről tudomást kell venni, ahol teljes mértékben szembe kell nézni önmagunkkal, hogy létrejöhessen a kívánt cél. Ha a mélyen hívőket veszem, akkor azok egy idő után egyszerűen leakadnak, mert ha nem hajlandó vagy nem meri józan szkepticizmussal kezelni a vallását, akkor más dolgoknál is előfordul, hogy ugyanúgy nem tud vagy nem mer mélyen belegondolni valamibe, mert ugyanúgy meg van benne az az értelmi vagy érzelmi korlát, amitől nem képes feljebb lépni. Ha pedig a vallásos megalkuvókat vesszem, akkor ugyanúgy képesek más területeken is elnézni problémákat, hazugságokat, butaságokat, vagyis nem elég megbízhatóak, vagy túl sok hibát okoznak. Ezek a végkimenetelek nem csupán feltételezések a részemről, hanem újra és újra előforduló, milliószor tapasztalt, milliószor látható végkifejletek.
